/page/2
Az utóbbi néhány évben, de leginkább az utolsó bő egy évben ezt a lemezt hallgattam a legtöbbet, tehát mostanában ez a világ legjobb albuma.
Nem tartozik szorosan ide, de a meleg narancslét feltalálta már valaki, vagy ebből még meg lehet gazdagodni?

Az utóbbi néhány évben, de leginkább az utolsó bő egy évben ezt a lemezt hallgattam a legtöbbet, tehát mostanában ez a világ legjobb albuma.

Nem tartozik szorosan ide, de a meleg narancslét feltalálta már valaki, vagy ebből még meg lehet gazdagodni?

Erről az Eno-cikkről jutott eszembe az alábbi nagyon szürreális eset. A kilencvenes években vidéki fiúként jártam fel Budapestre lemezeket venni, néhány havonta, félévente egyszer, mikor hogy. Úgy nézett ki egy nap, hogy az első buszok egyikével (vagy a Paksi Atomerőműben anyagbeszerző nagybátyámmal - aki rendszeresen jött fel - potyautasként) reggel nyolcra fent voltam Pesten, és a jól megtervezett, nyitvatartási időket figyelembe vevő útvonalon végigjártam a szóba jöhető lemezboltokat, mindenhol fél-egy-két órát eltöltve és jó esetben mindenhonnan néhány lemezzel gazdagabban távoztam, valamint a nap végén különböző szatyrokkal a kezemben tele megint a Deák téren voltam (akkor még ott volt a Népligeti pályaudvar) és az utolsó busszal húztam haza, hogy még olyan két és fél óráig csak a lemezborítókat nézegethessem, de hogy aztán hajnalig a friss szerzeményeket hallgathassam. Az egyik ilyen alkalommal metróztam a Deák felé, este volt, tutira tél, mert havas képek vannak bennem az esetről, de biztosan nem az utolsó, hanem talán az utolsó előtti buszhoz tartottam, amikor a szerelvényben, kezeimben ugye szatyrok, tele lemezekkel, nézegettem pár friss borítót. És ekkor a szemben ülő ötvenes nő megszólított, hogy ilyeneket még lehet hallgatni, de érdekes. Hát neki van pár lemeze a sufniban, amit mindig ki akart dobni, odaadja, ha elmegyek érte, de tényleg ingyen, neki nem kell. Hm. Milyen lemezek? Nem emlékszik már pontosan, de ilyen Pink Floyd, meg talán Yes, meg ilyesmik. Az jött ki, hogy ha továbbmegyek vele a kispesti végállomásig, meg onnan kicsit buszozunk, akkor még éppen visszaérek az utolsó buszhoz. Talán. És akkor egy vadidegen nővel, aki majdnem talán nagyanyám lehetne, buszoztunk valahol Kispesten a tök sötét téli estében, felmentünk a panellakás sokadik emeletére és a spájz/raktár/akármi helyiségből egy bőröndből előbányászott vagy 30 lemezt, valóban sok Yes volt benne, de csupa értékes, érdekes kiadvány, például az egyszerre kiadott Kiss-szólólemezek picture disc (!) változatai (a négyből három), meg még nem is tudom mik, de közte Brian Enotól a Before And After Science, aminek valami elképesztő módon örültem, mert akkorra már nagy kedvenc volt Eno és lehetetlen volt tőle lemezt beszerezni. Nem értettem, hogy kerültem oda, hogy kerültek a lemezek hozzá (egy lelépett vagy elhunyt élettárs volt az eredeti tulaj, ha jól értettem), miért adja csak úgy oda. Mondtam neki, hogy ezeket azért el lehetne adni, szóval van értékük, nekem meg nem maradt semmi pénzem, csak amennyiből hazamegyek. Nem törődött vele, vigyem. Én meg spuriztam, hogy elérjem az utolsó buszt és tényleg iszonyatosan kellett sietni, meg izgulni, csurom vizesen ültem fel az éppen elcsípett hazatartó járatra.
Köszönöm ismeretlen néni (a Yeseket időközben elcseréltem, remélem nem baj, de az Enót sokat hallgattam)!

Erről az Eno-cikkről jutott eszembe az alábbi nagyon szürreális eset. A kilencvenes években vidéki fiúként jártam fel Budapestre lemezeket venni, néhány havonta, félévente egyszer, mikor hogy. Úgy nézett ki egy nap, hogy az első buszok egyikével (vagy a Paksi Atomerőműben anyagbeszerző nagybátyámmal - aki rendszeresen jött fel - potyautasként) reggel nyolcra fent voltam Pesten, és a jól megtervezett, nyitvatartási időket figyelembe vevő útvonalon végigjártam a szóba jöhető lemezboltokat, mindenhol fél-egy-két órát eltöltve és jó esetben mindenhonnan néhány lemezzel gazdagabban távoztam, valamint a nap végén különböző szatyrokkal a kezemben tele megint a Deák téren voltam (akkor még ott volt a Népligeti pályaudvar) és az utolsó busszal húztam haza, hogy még olyan két és fél óráig csak a lemezborítókat nézegethessem, de hogy aztán hajnalig a friss szerzeményeket hallgathassam. Az egyik ilyen alkalommal metróztam a Deák felé, este volt, tutira tél, mert havas képek vannak bennem az esetről, de biztosan nem az utolsó, hanem talán az utolsó előtti buszhoz tartottam, amikor a szerelvényben, kezeimben ugye szatyrok, tele lemezekkel, nézegettem pár friss borítót. És ekkor a szemben ülő ötvenes nő megszólított, hogy ilyeneket még lehet hallgatni, de érdekes. Hát neki van pár lemeze a sufniban, amit mindig ki akart dobni, odaadja, ha elmegyek érte, de tényleg ingyen, neki nem kell. Hm. Milyen lemezek? Nem emlékszik már pontosan, de ilyen Pink Floyd, meg talán Yes, meg ilyesmik. Az jött ki, hogy ha továbbmegyek vele a kispesti végállomásig, meg onnan kicsit buszozunk, akkor még éppen visszaérek az utolsó buszhoz. Talán. És akkor egy vadidegen nővel, aki majdnem talán nagyanyám lehetne, buszoztunk valahol Kispesten a tök sötét téli estében, felmentünk a panellakás sokadik emeletére és a spájz/raktár/akármi helyiségből egy bőröndből előbányászott vagy 30 lemezt, valóban sok Yes volt benne, de csupa értékes, érdekes kiadvány, például az egyszerre kiadott Kiss-szólólemezek picture disc (!) változatai (a négyből három), meg még nem is tudom mik, de közte Brian Enotól a Before And After Science, aminek valami elképesztő módon örültem, mert akkorra már nagy kedvenc volt Eno és lehetetlen volt tőle lemezt beszerezni. Nem értettem, hogy kerültem oda, hogy kerültek a lemezek hozzá (egy lelépett vagy elhunyt élettárs volt az eredeti tulaj, ha jól értettem), miért adja csak úgy oda. Mondtam neki, hogy ezeket azért el lehetne adni, szóval van értékük, nekem meg nem maradt semmi pénzem, csak amennyiből hazamegyek. Nem törődött vele, vigyem. Én meg spuriztam, hogy elérjem az utolsó buszt és tényleg iszonyatosan kellett sietni, meg izgulni, csurom vizesen ültem fel az éppen elcsípett hazatartó járatra.

Köszönöm ismeretlen néni (a Yeseket időközben elcseréltem, remélem nem baj, de az Enót sokat hallgattam)!

Na erre a kihívásra mondjál nemet: lemezt vetetnek a zenészek!

Te jószagú ég! Mi lesz itt?

Nyilván neked is van kedvenc zenekarod, vagy vannak kedvenc zenekaraid, akiknek a lemezét szívesen hallgatod, viszont ahhoz, hogy ők a jövőben is képesek legyenek lemezt készíteni, ahhoz az előző lemezeiket meg kell vásárolni, különben nem lesz miből. Azt gondoltam, hogy kezdjük el a sort mi magunk zenészek, azzal, hogy megvásároljuk egymás lemezeit." És most jön a legjobb rész: "illetve segítsük a közönséget is abban, hogy a rengeteg új lemez között kicsit el tudjon igazodni és tényleg jó zenéket tudjon vásárolni. (…) a hangsúly azon van, hogy legálisan tegyük mindezt, támogatva az adott zenekart.

Val Stöecklein: Say It’s Not Over (1968)

Egylemezes csoda.

Mint, az már kiderült, Lewis nem az, most itt tart a sztori.

Honey’s Dead

Nem hittem el még akkor sem, amikor vártam a Paradiso “vegyes zónájában” Karin Dreijer Andersonra, hogy hamarosan beszélgetni fogunk. Részben, mert általában sem adott/ad sok interjút, részben, mert miért nekem ad, ha már ad, hiszen van itt bőven holland sajtóorgánum is elég. Meg az is meglepő  volt, hogy milyen simán elintéződött, milyen kedves volt a holland pr-os is, stb. Szóval felfokozott hangulatban voltam, ha ez egyáltalán értelmes kifejezés ide. Erre fogom, hogy az interjú első kérdésében mindjárt rosszul mondtam az első zenekara nevét. Honey Is Cool helyett az jött a számra, hogy Honey’s Dead. De ahogy javítottam magam, már közbe is vágott: “Ó, nagyon szeretem azt a lemezt!” És nevetett egy jóízűt. 

Pitchfork-tipp

langadi:

dendre:

Na, megint kitalálták a hülyeséget (úgy emlékszem 2004-ben sem várták meg az évvégét ezzel a félévtizedezéssel), az azt jelenti megint dolgom van.

Basszátok meg, ez lesz a top 10

1. Kanye West: My Beautiful Dark
2. LCD Soundsystem: This Is
3. Kendrick Lamar: good kid
4. Vampire Weekend: Modern Vampires
5. Sun Kil Moon: Benji
6. Frank Ocean: channel orange
7. Deerhunter: Halcyon
8. Grimes: Visions
9. Bon Iver: BI, BI
10. Tame Impala: Lonerism

(még: Kanye West: Yeezus, M83, PJ Harvey, Chromatics, Beach House, Swans.

1. kanye 1
2. kendrick 1
3. deerhunter 1
4. frank ocean 0
5. beach house 0
6. vv 1
7. tame i 1
8. yeezus 0
9. benji 1
10. fiona 0

ez majdnem történelmi mélypont: 6/10, ha jól számolom. kettő ráadásul full meglepetés.

Nem úgy van az! 

7/10

Nézd csak, Frank Ocean ott van a tippmixben a 6. helyen!

Szóval 7/10-zel elégedett is vagyok, sok évből kellett összerakni (amúgy egyszer volt 6/10, akkor majdnem abba is hagytam). A Fiona Apple-t tényleg nem gondoltam volna, a Grimesszal megszívattak, a dalos első hely miatt tettem be, de gondolhattam volna, hogy csak csali, a Beach House meg nekem is a nagy kedvenc, de nem éreztem, hogy jó náluk a 10-be. A Kanyet különben először beírtam, de a Bon Iver mégiscsak első volt egy évvégiükön, így végül arra cseréltem és jól meg is szopattak a szemetek.

Amúgy nekem ebből az időszakból Bill Faytől a Life Is People a kedvenc lemezem.

(via ateneveddelleszekrocksztar)

Can: Chain Reaction (1974)

Megmondjam, hogy mi volt a legjobb a Szigetben? Hogy megtaláltam ezt a lemezt olcsón és meg is vettem! Tele van droppal!

Pitchfork-tipp

Na, megint kitalálták a hülyeséget (úgy emlékszem 2004-ben sem várták meg az évvégét ezzel a félévtizedezéssel), az azt jelenti megint dolgom van

Basszátok meg, ez lesz a top 10

1. Kanye West: My Beautiful Dark
2. LCD Soundsystem: This Is
3. Kendrick Lamar: good kid
4. Vampire Weekend: Modern Vampires
5. Sun Kil Moon: Benji
6. Frank Ocean: channel orange
7. Deerhunter: Halcyon
8. Grimes: Visions
9. Bon Iver: BI, BI
10. Tame Impala: Lonerism

(még: Kanye West: Yeezus, M83, PJ Harvey, Chromatics, Beach House, Swans.)

A Neutral Milk Hotel támogatja a magyar utcai stúdió projektet

Ez nagyon menő!

Békedal (valamikor)

Amikor 1990-ben Zánkán nyaraltunk 13 évesen, akkor kézenfogva szerelmesek lettünk egymásba egy évfolyamtársammal, de még ennél is érdekesebb volt, hogy volt Delhusa Gjon-koncert, volt ott egy hippifazonú, akusztikusgitáros békedalos dalnok, aki olyan meggyőzően tolta, hogy egy haverommal elhatároztuk, hogy felgyűjtjük a dalkincsét és mk-29-essel felvettünk tőle vagy félóra zenét, amit csak a mi kedvünkért játszott el, délutáni szabad foglalkozások alkalmával egy stúdiószerű helyen. Annyira emlékszem, hogy csurgói volt az ipse, olyan negyven-negyvenöt éves lehetett és hittel énekelte a fenti dalt is, amit mondjuk vagy 20 éve nem hallottam. Meg még ehhez hasonlókat, részben a saját szerzeményeit, volt közte egy-két blues is, nekem a folkosabb számok tetszettek jobban. Lehet ez is az övé volt? Ő a Show-der duó egyik fele? A magyar vicces Dylan? Szerintem annyira kemény volt, hogy még Dinnyés Józsi kommersz volt hozzá képest. Ehhez a régi magyar fesztiválos cikkhez akadtam rá. Köszönöm, nagy élmény volt emlékezni. De amúgy a cikkben benne van a Fenevad fesztivál is, amin fellépett a Toto Coelo is, aminél biztosan nem sok aktuálisan menőbb koncert lehetett Magyarországon, pláne fesztiválon.

(De ténylég, mégis mit gondolhatott szegény fazon? Két áltisis, egyszer csak azt mondja neki, hogy de jók ezek a számok, van lemezed? Nincs. Hú, akkor felvesszük őket, elénekeled magnóba?)

Az utóbbi néhány évben, de leginkább az utolsó bő egy évben ezt a lemezt hallgattam a legtöbbet, tehát mostanában ez a világ legjobb albuma.
Nem tartozik szorosan ide, de a meleg narancslét feltalálta már valaki, vagy ebből még meg lehet gazdagodni?

Az utóbbi néhány évben, de leginkább az utolsó bő egy évben ezt a lemezt hallgattam a legtöbbet, tehát mostanában ez a világ legjobb albuma.

Nem tartozik szorosan ide, de a meleg narancslét feltalálta már valaki, vagy ebből még meg lehet gazdagodni?

Erről az Eno-cikkről jutott eszembe az alábbi nagyon szürreális eset. A kilencvenes években vidéki fiúként jártam fel Budapestre lemezeket venni, néhány havonta, félévente egyszer, mikor hogy. Úgy nézett ki egy nap, hogy az első buszok egyikével (vagy a Paksi Atomerőműben anyagbeszerző nagybátyámmal - aki rendszeresen jött fel - potyautasként) reggel nyolcra fent voltam Pesten, és a jól megtervezett, nyitvatartási időket figyelembe vevő útvonalon végigjártam a szóba jöhető lemezboltokat, mindenhol fél-egy-két órát eltöltve és jó esetben mindenhonnan néhány lemezzel gazdagabban távoztam, valamint a nap végén különböző szatyrokkal a kezemben tele megint a Deák téren voltam (akkor még ott volt a Népligeti pályaudvar) és az utolsó busszal húztam haza, hogy még olyan két és fél óráig csak a lemezborítókat nézegethessem, de hogy aztán hajnalig a friss szerzeményeket hallgathassam. Az egyik ilyen alkalommal metróztam a Deák felé, este volt, tutira tél, mert havas képek vannak bennem az esetről, de biztosan nem az utolsó, hanem talán az utolsó előtti buszhoz tartottam, amikor a szerelvényben, kezeimben ugye szatyrok, tele lemezekkel, nézegettem pár friss borítót. És ekkor a szemben ülő ötvenes nő megszólított, hogy ilyeneket még lehet hallgatni, de érdekes. Hát neki van pár lemeze a sufniban, amit mindig ki akart dobni, odaadja, ha elmegyek érte, de tényleg ingyen, neki nem kell. Hm. Milyen lemezek? Nem emlékszik már pontosan, de ilyen Pink Floyd, meg talán Yes, meg ilyesmik. Az jött ki, hogy ha továbbmegyek vele a kispesti végállomásig, meg onnan kicsit buszozunk, akkor még éppen visszaérek az utolsó buszhoz. Talán. És akkor egy vadidegen nővel, aki majdnem talán nagyanyám lehetne, buszoztunk valahol Kispesten a tök sötét téli estében, felmentünk a panellakás sokadik emeletére és a spájz/raktár/akármi helyiségből egy bőröndből előbányászott vagy 30 lemezt, valóban sok Yes volt benne, de csupa értékes, érdekes kiadvány, például az egyszerre kiadott Kiss-szólólemezek picture disc (!) változatai (a négyből három), meg még nem is tudom mik, de közte Brian Enotól a Before And After Science, aminek valami elképesztő módon örültem, mert akkorra már nagy kedvenc volt Eno és lehetetlen volt tőle lemezt beszerezni. Nem értettem, hogy kerültem oda, hogy kerültek a lemezek hozzá (egy lelépett vagy elhunyt élettárs volt az eredeti tulaj, ha jól értettem), miért adja csak úgy oda. Mondtam neki, hogy ezeket azért el lehetne adni, szóval van értékük, nekem meg nem maradt semmi pénzem, csak amennyiből hazamegyek. Nem törődött vele, vigyem. Én meg spuriztam, hogy elérjem az utolsó buszt és tényleg iszonyatosan kellett sietni, meg izgulni, csurom vizesen ültem fel az éppen elcsípett hazatartó járatra.
Köszönöm ismeretlen néni (a Yeseket időközben elcseréltem, remélem nem baj, de az Enót sokat hallgattam)!

Erről az Eno-cikkről jutott eszembe az alábbi nagyon szürreális eset. A kilencvenes években vidéki fiúként jártam fel Budapestre lemezeket venni, néhány havonta, félévente egyszer, mikor hogy. Úgy nézett ki egy nap, hogy az első buszok egyikével (vagy a Paksi Atomerőműben anyagbeszerző nagybátyámmal - aki rendszeresen jött fel - potyautasként) reggel nyolcra fent voltam Pesten, és a jól megtervezett, nyitvatartási időket figyelembe vevő útvonalon végigjártam a szóba jöhető lemezboltokat, mindenhol fél-egy-két órát eltöltve és jó esetben mindenhonnan néhány lemezzel gazdagabban távoztam, valamint a nap végén különböző szatyrokkal a kezemben tele megint a Deák téren voltam (akkor még ott volt a Népligeti pályaudvar) és az utolsó busszal húztam haza, hogy még olyan két és fél óráig csak a lemezborítókat nézegethessem, de hogy aztán hajnalig a friss szerzeményeket hallgathassam. Az egyik ilyen alkalommal metróztam a Deák felé, este volt, tutira tél, mert havas képek vannak bennem az esetről, de biztosan nem az utolsó, hanem talán az utolsó előtti buszhoz tartottam, amikor a szerelvényben, kezeimben ugye szatyrok, tele lemezekkel, nézegettem pár friss borítót. És ekkor a szemben ülő ötvenes nő megszólított, hogy ilyeneket még lehet hallgatni, de érdekes. Hát neki van pár lemeze a sufniban, amit mindig ki akart dobni, odaadja, ha elmegyek érte, de tényleg ingyen, neki nem kell. Hm. Milyen lemezek? Nem emlékszik már pontosan, de ilyen Pink Floyd, meg talán Yes, meg ilyesmik. Az jött ki, hogy ha továbbmegyek vele a kispesti végállomásig, meg onnan kicsit buszozunk, akkor még éppen visszaérek az utolsó buszhoz. Talán. És akkor egy vadidegen nővel, aki majdnem talán nagyanyám lehetne, buszoztunk valahol Kispesten a tök sötét téli estében, felmentünk a panellakás sokadik emeletére és a spájz/raktár/akármi helyiségből egy bőröndből előbányászott vagy 30 lemezt, valóban sok Yes volt benne, de csupa értékes, érdekes kiadvány, például az egyszerre kiadott Kiss-szólólemezek picture disc (!) változatai (a négyből három), meg még nem is tudom mik, de közte Brian Enotól a Before And After Science, aminek valami elképesztő módon örültem, mert akkorra már nagy kedvenc volt Eno és lehetetlen volt tőle lemezt beszerezni. Nem értettem, hogy kerültem oda, hogy kerültek a lemezek hozzá (egy lelépett vagy elhunyt élettárs volt az eredeti tulaj, ha jól értettem), miért adja csak úgy oda. Mondtam neki, hogy ezeket azért el lehetne adni, szóval van értékük, nekem meg nem maradt semmi pénzem, csak amennyiből hazamegyek. Nem törődött vele, vigyem. Én meg spuriztam, hogy elérjem az utolsó buszt és tényleg iszonyatosan kellett sietni, meg izgulni, csurom vizesen ültem fel az éppen elcsípett hazatartó járatra.

Köszönöm ismeretlen néni (a Yeseket időközben elcseréltem, remélem nem baj, de az Enót sokat hallgattam)!

Na erre a kihívásra mondjál nemet: lemezt vetetnek a zenészek!

Te jószagú ég! Mi lesz itt?

Nyilván neked is van kedvenc zenekarod, vagy vannak kedvenc zenekaraid, akiknek a lemezét szívesen hallgatod, viszont ahhoz, hogy ők a jövőben is képesek legyenek lemezt készíteni, ahhoz az előző lemezeiket meg kell vásárolni, különben nem lesz miből. Azt gondoltam, hogy kezdjük el a sort mi magunk zenészek, azzal, hogy megvásároljuk egymás lemezeit." És most jön a legjobb rész: "illetve segítsük a közönséget is abban, hogy a rengeteg új lemez között kicsit el tudjon igazodni és tényleg jó zenéket tudjon vásárolni. (…) a hangsúly azon van, hogy legálisan tegyük mindezt, támogatva az adott zenekart.

Val Stöecklein: Say It’s Not Over (1968)

Egylemezes csoda.

Mint, az már kiderült, Lewis nem az, most itt tart a sztori.

Honey’s Dead

Nem hittem el még akkor sem, amikor vártam a Paradiso “vegyes zónájában” Karin Dreijer Andersonra, hogy hamarosan beszélgetni fogunk. Részben, mert általában sem adott/ad sok interjút, részben, mert miért nekem ad, ha már ad, hiszen van itt bőven holland sajtóorgánum is elég. Meg az is meglepő  volt, hogy milyen simán elintéződött, milyen kedves volt a holland pr-os is, stb. Szóval felfokozott hangulatban voltam, ha ez egyáltalán értelmes kifejezés ide. Erre fogom, hogy az interjú első kérdésében mindjárt rosszul mondtam az első zenekara nevét. Honey Is Cool helyett az jött a számra, hogy Honey’s Dead. De ahogy javítottam magam, már közbe is vágott: “Ó, nagyon szeretem azt a lemezt!” És nevetett egy jóízűt. 

Pitchfork-tipp

langadi:

dendre:

Na, megint kitalálták a hülyeséget (úgy emlékszem 2004-ben sem várták meg az évvégét ezzel a félévtizedezéssel), az azt jelenti megint dolgom van.

Basszátok meg, ez lesz a top 10

1. Kanye West: My Beautiful Dark
2. LCD Soundsystem: This Is
3. Kendrick Lamar: good kid
4. Vampire Weekend: Modern Vampires
5. Sun Kil Moon: Benji
6. Frank Ocean: channel orange
7. Deerhunter: Halcyon
8. Grimes: Visions
9. Bon Iver: BI, BI
10. Tame Impala: Lonerism

(még: Kanye West: Yeezus, M83, PJ Harvey, Chromatics, Beach House, Swans.

1. kanye 1
2. kendrick 1
3. deerhunter 1
4. frank ocean 0
5. beach house 0
6. vv 1
7. tame i 1
8. yeezus 0
9. benji 1
10. fiona 0

ez majdnem történelmi mélypont: 6/10, ha jól számolom. kettő ráadásul full meglepetés.

Nem úgy van az! 

7/10

Nézd csak, Frank Ocean ott van a tippmixben a 6. helyen!

Szóval 7/10-zel elégedett is vagyok, sok évből kellett összerakni (amúgy egyszer volt 6/10, akkor majdnem abba is hagytam). A Fiona Apple-t tényleg nem gondoltam volna, a Grimesszal megszívattak, a dalos első hely miatt tettem be, de gondolhattam volna, hogy csak csali, a Beach House meg nekem is a nagy kedvenc, de nem éreztem, hogy jó náluk a 10-be. A Kanyet különben először beírtam, de a Bon Iver mégiscsak első volt egy évvégiükön, így végül arra cseréltem és jól meg is szopattak a szemetek.

Amúgy nekem ebből az időszakból Bill Faytől a Life Is People a kedvenc lemezem.

(via ateneveddelleszekrocksztar)

Can: Chain Reaction (1974)

Megmondjam, hogy mi volt a legjobb a Szigetben? Hogy megtaláltam ezt a lemezt olcsón és meg is vettem! Tele van droppal!

Pitchfork-tipp

Na, megint kitalálták a hülyeséget (úgy emlékszem 2004-ben sem várták meg az évvégét ezzel a félévtizedezéssel), az azt jelenti megint dolgom van

Basszátok meg, ez lesz a top 10

1. Kanye West: My Beautiful Dark
2. LCD Soundsystem: This Is
3. Kendrick Lamar: good kid
4. Vampire Weekend: Modern Vampires
5. Sun Kil Moon: Benji
6. Frank Ocean: channel orange
7. Deerhunter: Halcyon
8. Grimes: Visions
9. Bon Iver: BI, BI
10. Tame Impala: Lonerism

(még: Kanye West: Yeezus, M83, PJ Harvey, Chromatics, Beach House, Swans.)

A Neutral Milk Hotel támogatja a magyar utcai stúdió projektet

Ez nagyon menő!

Békedal (valamikor)

Amikor 1990-ben Zánkán nyaraltunk 13 évesen, akkor kézenfogva szerelmesek lettünk egymásba egy évfolyamtársammal, de még ennél is érdekesebb volt, hogy volt Delhusa Gjon-koncert, volt ott egy hippifazonú, akusztikusgitáros békedalos dalnok, aki olyan meggyőzően tolta, hogy egy haverommal elhatároztuk, hogy felgyűjtjük a dalkincsét és mk-29-essel felvettünk tőle vagy félóra zenét, amit csak a mi kedvünkért játszott el, délutáni szabad foglalkozások alkalmával egy stúdiószerű helyen. Annyira emlékszem, hogy csurgói volt az ipse, olyan negyven-negyvenöt éves lehetett és hittel énekelte a fenti dalt is, amit mondjuk vagy 20 éve nem hallottam. Meg még ehhez hasonlókat, részben a saját szerzeményeit, volt közte egy-két blues is, nekem a folkosabb számok tetszettek jobban. Lehet ez is az övé volt? Ő a Show-der duó egyik fele? A magyar vicces Dylan? Szerintem annyira kemény volt, hogy még Dinnyés Józsi kommersz volt hozzá képest. Ehhez a régi magyar fesztiválos cikkhez akadtam rá. Köszönöm, nagy élmény volt emlékezni. De amúgy a cikkben benne van a Fenevad fesztivál is, amin fellépett a Toto Coelo is, aminél biztosan nem sok aktuálisan menőbb koncert lehetett Magyarországon, pláne fesztiválon.

(De ténylég, mégis mit gondolhatott szegény fazon? Két áltisis, egyszer csak azt mondja neki, hogy de jók ezek a számok, van lemezed? Nincs. Hú, akkor felvesszük őket, elénekeled magnóba?)

Honey’s Dead
Pitchfork-tipp

About:

http://recorder.blog.hu/
http://bandsonstreet.tumblr.com/

Following:

x
2.0
.